Társadalmi szerepvállalás

Ön itt tart: Nyitólap --> Társadalmi szerepvállalás

KÓTA díjjal jutalmazták Matyi Istvánt, a Gemma Cégcsoport tulajdonosát

Matyi István, a Gemma Cégcsoport tulajdonosa 2019.01.20-án vasárnap Budapesten a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében ünnepélyes keretek között vehette át mecénási kategóriában a magyar zenekultúra területén végzett kimagasló munkájának elismeréséül a neves KÓTA-díjat. A KÓTA-díj megalapítását 2004-ben határozta el a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége. A díjat - a nem hivatásos kórus-, zenekari- és népzenei élet legkiválóbb képviselői nyerhetik el minden esztendőben. A díj különlegessége, hogy zeneszerzők ,karnagyok, zenetanárok, művészeti vezetők mellett Matyi István kiemelkedő társadalmi szerepvállalásáért nyerte el méltán a díjra jelölést és az ezzel járó elismerést. Matyi István szakmájában elismert növényorvosként végzi mindennapi tevékenységét. Felelősségteljes munkája mellett sok időt fordít a társadalmi szerepvállalásra is. A közösségért tett eddigi áldozatos munkája révén az „egykori Békés-tarhosi Énekiskola” mecénása lett. Céljai eléréséhez 2013-ban megvásárolta az egykori, legendás hírű Békés-tarhosi Énekiskolának is helyt adó tarhosi kastélyparkot. Az itt működő iskola (1946-1954-ig) volt az ország első állami Énekiskolája, Kodály Zenepedagógiai módszerének első gyakorlati megvalósulási helye a világon. A társadalmi szerepvállalás jegyében felkarolta az egykori, legendás hírű, Magyar Örökség Díjat Őrző, 2016.áprilisában a Hungaricum bizottság által nemzeti értékké nyilvánított, Gulyás György karnagy, zenepedagógus által alapított Békés-tarhosi Énekiskola hagyományait és a mai kastélypark területén egy Énekzenei, Kulturális és Szabadidő központot álmodott meg a jövő nemzedékének, a jövő tehetségeinek. Eddigi munkája eredményét tükrözi a kastélypark megújult környezete, az eddigi ráfordításai és jövőbeni tervei. Jövőbeni terveinek megvalósításában mellette áll családja, barátai, munkatársai, a szakma neves képviselői, az egykori tarhosi diákok.

Vállalkozóként a hagyományok ápolása, a kultúra, a művészet támogatása kiemelkedő jelentőséggel bír életében.

Matyi István személyében egy olyan embert ismerhetünk meg, aki nemcsak szakemberként, hanem a magyar zenekultúra mecénásaként is sokat tesz a közösségért.

>

Alapítványi tevékenység

Nagyítás

responsive lightbox

„Vállalkozóként a hagyományok ápolása, a kultúra, a művészet támogatása kiemelkedő jelentőséggel bír életünkben. Hisszük azt, hogy hosszú távú fennmaradásunkat, fejlődésünket a körülöttünk lévő gazdasági és társadalmi környezet együttes felemelésén keresztül érhetjük el. Céljaink eléréséhez 2013-ban megvásároltuk az egykori, legendás hírű Békés-tarhosi Énekiskolának is helyt adó tarhosi kastélyparkot. Az 1946-1954-ig működő iskola az ország első állami Énekiskolája, Kodály Zenepedagógiai módszerének első gyakorlati megvalósulási helye a világon. A társadalmi szerepvállalás jegyében felkaroltuk az egykori, legendás hírű, magyar Örökség Díjat Őrző, 2016.áprilisában a Hungaricum bizottság által nemzeti értékké nyilvánított, Gulyás György karnagy, zenepedagógus által alapított Békés-tarhosi Énekiskola hagyományait és a mai kastélypark területén egy Énekzenei, Kulturális és Szabadidő központot álmodtunk meg a jövő nemzedékének, a jövő tehetségeinek. Munkánk eredményét tükrözi a kastélypark megújult környezete, az eddigi ráfordításaink és a jövőbeni terveink. A jövőbeni elképzelések megtekinthetőek a Gemma Cégcsoport honlapján www.gemmainfo.hu (Békés-Tarhosi Énekiskola weboldalon).

Csatlakoztunk alapítóként az Alapítvány a Megújuló Tarhosért alapítványhoz, hogy elérhetővé tegyük a vidéki gyermekek számára a zenetanulást, tehetségük kibontakoztatását. Az alapítványunk évek óta aktív tevékenységet folytat céljainak megvalósítása érdekében együttműködve a környékbeli önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, intézményekkel.

Alapítványunk fő célja a Tarhosi Énekiskola szellemiségéből fakadó kezdeményezések támogatása, a most megújuló intézményes formák (posztgraduális énektanár és karvezető képzés, a Békés-Tarhosi Zenei Napok) működtetésének. Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális tevékenység, kulturális örökség megóvása.

Életképek az Alapítvány életéből.

Bővebben

Megszépül a tarhosi Zenepavilon

A Gemma Bt. önerőből megkezdte a tarhosi Zenepavilon felújítását

A Gemma Bt. 2013 novemberében vásárolta meg a tarhosi Zenepavilon és kastélypark területét. Az első évben rendbe tették az épület környezetét, majd folyamatosan bíztak benne, hogy lesz pályázati lehetőségük a felújításhoz. Nem lett. Ettől függetlenül, Matyi István ügyvezető elmondása szerint addig sem ültek karba tett kézzel, folyamatos volt az állagmegóvás és a beruházások előkészítése. Ez évben úgy döntöttek, hogy saját erőből hozzákezdenek az épület felújításához.


Teljes cikk olvasáshoz

Ismerd meg két és fél oldalon a Gemma Bt. történetét

Egy békéscsabai vállalkozás a vidékért…

A Békés megyei Gemma Cégcsoport létezése igazi sikertörténet; noha Matyi István (43) ügyvezető szerényen azt vallja, nem az, ugyanis egy vállalkozás életében alapvető tényező a fejlődés. A 2004 óta működő Gemma Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. kezdetben mezőgazdasági szaktanácsadással foglalkozott, majd a tevékenységi körébe vette az irodaszerek forgalmazását, azt követően megalakította a Gemma Agro Kft.-t, majdan alapítóként csatlakozott az Alapítvány a Megújuló Tarhosért alapítványhoz… és legújabb lába az építőipari üzletáguk. A minap Matyi Istvánnal beszélgettem; tegeződtünk, kényelmesebb volt.


Teljes cikk olvasáshoz

Jótékonysági Koncert a tarhosi Zenepavilonban

Első alkalommal került megrendezésre Jótékonysági Koncert a Tarhos Iskolájáért Közalapítvány javára, 2017.május 13-án a tarhosi Zenepavilonban, ezzel támogatva az alapítvány céljainak megvalósulását.

A rendezvényt a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tarhosi Tagiskolájának pedagógusai és az iskola szülői munkaközössége szervezte. Az est fővédnöke Kürti Sándor, Tarhos község polgármestere volt.A koncertre közel 300 fő látogatott el, akik támogatójegyek megvásárlásával segítették a kitűzött cél megvalósulását. Az előadó művészek között köszönthettük Kékkovács Marát, a Palmetta Zenekart, Csordás Ákost és Oláh Leventét, akik a gyerekek javára lemondtak fellépti díjukról.Az est teljes bevételét a Tarhos Iskolájáért Közalapítvány szabadtéri játékok beszerzésére fordítja, melyek a Tarhosi Tagiskola udvarán lesznek majd lehelyezve.


Madárbarát kert, madárbarát cég

A Gemma Cégcsoportnak fontos a környezete. Ezért idén cégünk csatlakozott a Magyar Madártani Egyesület, Madárbarát kert programjához.

Ezzel célul tűztük ki a tarhosi telep meglévő madarainak megfigyelését, biztonságos telelőhelyek és etetők kialakítását. Szeretnénk további értékes, ritka madárfajokat meghonosítani a telepünkön. A program keretei között a tereprendezést úgy kívánjuk megoldani, hogy a meglévő értékes fákat és cserjéket megkíméljük és új bokrokat ültetnénk, amik télen táplálékforrásként, nyáron búvóhelyül és fészkelőhelyül szolgálnak majd madarainknak. A közeljövőben megvalósítandó tervünk egy tanösvény kiépítése és madár-megfigyelő táborok szervezése.


Békés Megyei rendezvények

Cégcsoportunk alkalmanként támogat Békés megyei rendezvényeket.

Nemzetközi Kukorica Nap - Csabacsüd

Támogatója volt a Csabacsűdön 2011. szeptember 24-én megrendezett I. Nemzetközi Kukorica Napnak, melyen a GEMMA csapat a hagyományőrző ételek főzőversenyén valamint a kukoricatörő versenyen is kiemelkedően szerepelt.


Egyéb támogatói tevékenységünk

VOSZ gála (Príma Primisszima Díj) támogatás

A Príma Primissima Díjat Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban; célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. A Békés megyei Príma Primissima Díjat 2006-ban alapította a VOSZ Békés megyei szervezete, melynek mecénásaihoz 2011-ben a GEMMA cégcsoport is csatlakozott.